fbpx

Meddig döntheted a motorod?

Azzal ellentétben, amit a videó végén mondtam, vagyis, hogy egy későbbi részben nézzük majd át, hogy milyen típusú gumit érdemes választanod, tehát ezzel ellentétben ezt ugye már megnéztük, átvettük az alapvető gumitípusokat, amelyeket nyugodtan választhatsz kanyarvadászathoz.

A gyárilag meghatározott gumiprofil van összhangban mindazzal, amit elmondtam. Vagyis, ha ettől eltérsz (ami bizonyos esetekben nem baj, sőt egyenesen indokolt), akkor ez változhat. A példa kedvéért, ha én a gyári 190/50-es hátsó gumim helyett, egy 190/55-ös méretet választanék, akkor egy hegyesebb profilú hátsó gumi kerülne fel, amit egy kicsit mélyebbre lehetne dönteni, ezáltal már egy olyan ponton leérne a lábtartóm, amely ponton ez számomra emmilyen visszajelzés értékkel nem bírna, mert a gumi bírná a további döntést is, és én csak szétkoptatnám a lábtartóm.

És itt megint képbe jön, hogy amilyen motor-olyan felhasználás. Egy nakedbike-ra gyárilag azért nem raknak hegyes profilú gumit, mert vegyes felhasználásra tervezték, nem arra, hogy az ember a legmélyebb döntéseit érje el vele.

A gyári profilmérettől való eltérést tehát csak akkor ajánlom, ha úgy érzed már, hogy teljesen kimaxoltad a jelenlegi méretet, és tudnál könnyedén meredekebben és mélyebbre dönteni. Ehhez viszont már sok esetben új lábtartók, és egyéb más alkatrészek is kelleni szoktak.

Tegát az első legyen a gyári méretek 100%-os megismerése, utána jöhet a “tuning”, ha szükségesnek látod.